Piedone nyomában

Játékidő: 65 perc
Szinopszis

A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, átfogó portréfilm, amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevésbé ismert arcát is bemutatja. Egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek a világ legnagyobb pofonosztójáról, akiről az is kiderül, hogy mennyire szeretett bennünket, magyarokat. Bud Spencer mélyen vallásos, példás családapa volt, aki 6 nyelven beszélt és három egyetemre járt. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbi játékos, hétszeres olasz úszóbajnok és vízilabdázó volt, aki a Helsinki és Melbourne-i olimpián is részt vett. Ahogy a filmjeiben, úgy az életben is mindig a jó oldalán állt és ahol csak tudott, segített az elesetteken. Helikopterével közreműködött egy földrengés utáni mentésben, kampányolt vakokért és gyengénlátókért, a háború- és kábítószer használat ellen emelte fel a hangját, sőt az UNICEF nagykövetének is megválasztották. gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, de feltalálóként bejegyzett találmányokkal is gazdagította életünket. A filmben eddig soha nem látott archív anyagok, családi felvételek és fotók kerülnek bemutatásra a jól ismert filmrészletek mellett, de Bud Spencer római lakása és hétvégi nyaralója is megjelenik.

Mikor játsszák?

2019-04-25 16:20 - Jávor

Rendező
Király Levente
Operatőr
László Gábor
Vágó
Király Ferenc
Hangmérnök
Simon Gábor

Képek letöltése: