Köztespont

Játékidő: 4.33 perc
Szinopszis

A történet azt a mindenki által ismert érzést járja körül, amikor életünk egy pontján rákényszerülünk, hogy változtassunk eddigi gondolkodásunkon, amikor az már nem folytatható ugyanúgy, mint eddig. Ilyenkor ki kell lépnünk megszokott mindennapjainkból, hogy az ismeretlenben haladva találjunk újra utat, és fedezzük fel önmagunkat épp úgy, mint születésünkkor. Változásunk alapfeltétel, saját magunk által felépített komfortzónánk elhagyása. A film ezt az ősi érzést egyetlen női szereplőn keresztül mutatja be, aki egy erdőben haladva fedezi fel a világot, és ismeri meg önmagát is. Megéli a biztonságot adó komfortzóna kialakulásának folyamatát, majd azt, ahogyan ugyanez a jól ismert környezet már nem képes megújulni, és ismétlődése miatt akadályává válik saját fejlődésének. Változásának kulcsa, hogy nem ragaszkodik megszerzett tapasztalataihoz, és érzékeire hallgatva képes újraértelmezni az erdőt, önmagával együtt.
A film festett képeiben körvonalak helyett foltokból áll össze a látvány, mint ahogyan a változásunk alapfeltétele is a saját kontúrjaink feloldása.

Mikor játsszák?

2018-02-08 14:30 - Jávor

Online jegyvásárlás

Rendező
Szabó-Nyulász Melinda
Stáb
Forgatókönyv: Szabó-Nyulász Melinda, Producer: Székely Orsolya, Tervező-rendező-animátor: Szabó-Nyulász Melinda, Operatőr: Vízkelety Márton, Dramaturg: Csáki László, Sound design és keverés: Zányi Tamás, Voice artist: Szili Katalin, Hangutómunka: Saint Audio Stúdió, Gyártásvezető: Palotás Erika, Gyártó: IKON Stúdió

Képek letöltése: